Hírlevél

Hírek, eseményekhírekvissza az előző oldalranyomtatás

Éves konferencia Munkácson a PL-BY-UA ENPI CBC Programmal közös szervezésben

Az Erős Európa megteremtéséhez nélkülözhetetlenek a hatékony közös fejlesztési programok – hangsúlyozta Nyikos Györgyi fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár 2011. június 30-án, Munkácson, a 2007-2013 között megvalósuló magyar-szlovák-román-ukrán, valamint lengyel-fehérorosz-ukrán ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Programok közös éves konferenciáján.

A magyar-lengyel közös szervezésű rendezvény célja a 2007-2013-as programozási időszakban megvalósuló ENPI CBC Programok és az általuk támogatott projektek eddig elért eredményeinek bemutatása volt. A Programok lebonyolítói ismertették az ENPI közösségi forrás nyújtotta fejlesztési lehetőségeket és egyúttal felhívták a figyelmet a 2011 nyarán meghirdetésre kerülő 3. pályázati felhívásra is. A két ENPI Programot képviselő 6 ország delegáltjai beszámoltak arról is, hogy a határon átnyúló fejlesztések milyen hatással voltak eddig régióik életére, illetve milyen potenciál rejlik még a régiók határon átnyúló együttműködésében.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Dr. Nyikos Györgyi, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára, Lengyelország képviseletében Marceli Niezgoda helyettes államtitkár, Bacskai József, ungvári magyar főkonzul, Nusszer Ernő, a Kárpátaljai Állami Hivatal EU-ügyekért felelős osztályvezetője, valamint az ENPI Programok lengyel, szlovák, román, ukrán Nemzeti Hatóságainak képviselői.

A közös gondolkodás, a közös fejlesztések, a jó gyakorlatok és tapasztalatok cseréje jelentős hozzáadott értékkel bír a kelet-európai régiók fejlődésében – hangsúlyozta Nyikos Györgyi. Rámutatott arra is, hogy az Unió kohéziós politikájának szerves részét képező európai területi együttműködések erősítésének kiemelt figyelmet szentelt a magyar elnökség. Aláhúzta, hogy ez a témakör a jövőben is kulcsfontosságú lesz a kohéziós politikában.

Az erős és versenyképes Európa csak eredményeket felmutatni képes, hatékonyan működő programokon keresztül teremthető meg, melyeknek részét képezik az egymással harmonizált és koordinált területi együttműködési programok is – mondta a helyettes államtitkár. A magyar uniós elnökségi félév utolsó napján megrendezett konferencián Lengyelország nevében Marceli Niezgoda helyettes államtitkár átvette az elnökségi stafétabotot.

A rendezvényt szimbolikusan kapcsolták az EU elnökség magyar részről lengyel részre történő átadásának időpontjához, ezáltal fokozottan illeszkedett a két ENPI Program közös éves rendezvénye a magyar és a lengyel EU elnökségek profiljához. Július 01-én hegymászás keretében a nemzetközi delegáció feljutott a Kremenec hegyen lévő lengyel-szlovák-ukrán hármashatárra, ahol az ungvári magyar főkonzul átadta az EU zászlót a lembergi lengyel főkonzulnak, ezáltal a soros EU elnökségi tisztség is szimbolikusan átadásra került a tisztséget aznaptól betöltő lengyel feleknek.

A konferencia programja, az elhangzott előadások, valamint fényképes beszámoló a rendezvényről megtekinthető a http://www.enpi.info/ oldalon vagy a rendezvény alábbi logójára kattintással:


Felkérés a Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENI Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 Stratégiai Környezeti Vizsgálatának társadalmi egyeztetésén való részvételre

tovább »

Információs nap Nyíregyházán - 2014.04.24.

tovább »

SAJTÓKÖZLEMÉNY - Európai Együttműködés Napja 2013

HUSKROUA_Press_Release_EC_Day_HU.pdf tovább »

Hagyományos kézműves mesterséges megismertetése szlovák-magyar-ukrán együttműködésben

A “Friendship - connect the nations” című projekt csatlakozott az Európai Együttműködés Napja elnevezésű rendezvénysorozathoz, melynek keretében 2012.... tovább »

Miniszterelnökség

Ministerstvo výstavby a regionálneho rozvoja SR

Ministerul Dezvoltarii Regionale si Locuintei (MDRL)

Міністерствo економіки України

Széchenyi Programiroda