A HU-SK-RO-UA ENPI CBC Programot népszerűsítették 2010. július 13. és 16. között a program menedzsmentjének tagjai a Tisza 4 országot összekötő szakaszán. Egy csónakban eveztek a Közös Irányító Hatóság, a Közös Technikai Titkárság és a Nemzeti Hatóságok képviselői. A négy nap mozgalmas eseményeiről képes beszámolókat adunk az elkövetkező napokban.
Az első nap – 2010. július 13.
4 ország együttműködése közel 170 kilométeren – most 14 millió euró a tét
A határon átnyúló együttműködési program szakemberei vízre szálltunk, hogy egy olyan programot népszerűsítsünk, amely a magyar-szlovák-román-ukrán határ menti térségek számára jelentett komoly lehetőséget eddig és hozhat társadalmi-gazdasági fellendülést ezután is. Úgy terveztük, hogy az egyhetes tiszai evezőtúra alkalmával lehozzuk a programot az elefántcsonttoronyból és a polgármestereket, civileket vagy akár egyházi képviselőket is személyes találkozók révén tájékoztatjuk.
A hazai és szomszédos országok szakembereiből álló csapatunk egy hét alatt tíz települést látogatott meg a négy országban és mintegy 170 km-t tettünk meg a Tiszán. A romániai Máramarosszigeten 2010. július 13-án, kedden indult a rendhagyó programsorozat. Az első promóciós rendezvényen a város, a megyék és a sajtó képviselői mellett öt olyan projektgazda is bemutatkozott, akik már a finisben vannak. Pályázataik nyertek, így a jelenleg zajló szerződéskötési folyamat után nyár végén elindíthatják projektjeiket.
Kulturális központ óvja hamarosan a hucul hagyományokat, portál várja a kilátástalan munkakeresőket, fazekasságra oktatnak a szakképzett pedagógusok és az emberkereskedelem ellen harcolnak majd a helyi iskolákban. A konferencián azonban nemcsak a most induló összefogásokat népszerűsítettük, de bejelentésre került a következő pályázati kiírás is. A június 24-től élő lehetőségek kihasználására biztattunk minden jelenlévőt. 14 millió euró vár a legkiválóbb ötletekre és a leghasznosabb határ menti összefogásokra.
A hucul népcsoport hagyományainak és kultúrájának feltámasztása a cél – mesélt Vaszile Popovicil. A román-ukrán közös projekt keretében négynyelvű szótár, hucul folklórgyűjtemény őrzi hamarosan a vadregényes hágók népének hagyományait, de felépül a hucul kulturális központ és cseretáborok rendezésére is lehetőség nyílik a jelentős támogatásból.
Uniós forrásokból folytathatják az emberkereskedelem elleni harcot a román-magyar-ukrán szakemberek. A három ország 40 iskolájában tartanak majd felvilágosítást és megelőzést szolgáló előadásokat tanárok, rendőrök és önkéntesek bevonásával.
Könnyen és gyorsan elhelyezkedni – ez ma minden munkanélküli vágya. A kereslet és a kínálat azonban „gyakran nem találja egymást”. A román-ukrán-magyar projektnek köszönhetően azonban egy portálhoz kötik be az állást kínálókat és a munkahelyet keresőket, ami optimalizálja és racionalizálja majd a most még nehézkes folyamatokat.
„Az Európai Unió határán nem áll meg az élet!” – mondta Tánczos Barna, a román Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium államtitkára. „Remélem, hogy az első projektek tapasztalatai jó szolgálatot tesznek a még hatékonyabb együttműködésre a második pályázati kiírásban.”
„Ez a terem, ahol ülünk jó példa arra, hogy a sikeres pályázati munka megtérül és látványos eredményeket hozhat, hiszen ennek a helyiségnek a felújítását és modern berendezését is az Uniónak köszönhetjük” – mondta a város polgármestere, Ovidiu Nemes.
„Szeretném, ha a szülővárosom környéke a határ mindkét oldalán felvirágozna. Itt még vannak kihasználatlan lehetőségek a jövő számára” – fejezte ki reményeit a térség parlamenti képviselője.
„Két oka is van annak, hogy a rendhagyó programnépszerűsítés mellett döntöttünk. Egyrészt most kezdődik a támogatási szerződések megkötése az első pályázati fordulóban sikeresnek bizonyult projektgazdákkal. Ennek keretében holnap Huszton ünnepélyesen aláírjuk az első három támogatási szerződést. Másrészt pedig nyitva áll a második felhívás és a most bemutatott sikeres példákkal szeretnénk ösztönözni másokat is a pályázásra. Ehhez minden segítséget megadunk.” – ígérte dr. Baranyi András, a magyar-szlovák-román-ukrán Közös Technikai Titkárság igazgatója.
A 10 fős különítmény ezután gyaloghídon kelt át Máramarosszigetről Aknaszlatinára, ahol a polgármester, a város küldöttsége és hagyományőrző néptánccsoportok meleg fogadtatásában részesültünk. Aknaszlatináról már vízen folytattuk utunkat Bustyaházáig.
Sajtóközlemény a programot népszerűsítő tiszai evező túra 1. napjáról
Fotók: Darabos